Kell-e temetni a 2025-ös növekedést? Várjunk azért még vele!
Az eddig megjelent ágazati adatok óvatos bizakodásra adnak okot, ez a lendület pedig az év jelentős részére kihatással lehet.
Az államtitkár szerint a kormány a tárcák költségvetésének zárolására és kisebb korrekciós lépésekre kényszerülhet - ennek oka az elégtelen gazdasági növekedés.
Varga Mihály szerdán a TV2 Mokka című műsorában elmondta: a vártnál kisebb gazdasági növekedés miatt zárolásra kerülhet sor az egyes tárcáknál és más kisebb gazdasági lépések lehetőségét is megvizsgálják.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár emlékeztetett arra, hogy idén már 250 milliárd forintot elvontak a minisztériumoktól, mégis további zárolásokra vagy korrekciós lépésekre lesz szükség.
A politikus szerint egyébként szóba kerülhet olyan adótételek felülvizsgálata is, melyekről korábban már tárgyalt az Országgyűlés. Ilyen a cigaretta jövedéki adója is, ezzel kapcsolatban tavasszal 30-40 milliárd forintról nem döntött a parlament - tette hozzá.